Korábban még nem volt szerencsém részt venni az Extreme Trail SE által szervezett versenyen, viszont sok jót hallottam már róluk, kíváncsi voltam. A legelső, 8:30-as futamba szólt a regisztrációm, ami néhány perc késéssel rajtolt és a rajtban várakozva nem teljesen volt egyértelmű, hogy mi is lesz a dolgunk az első métereken, de hamar helyre kerültek az infók. Egy autógumival a vállunkon sorakoztunk a rajtvonal előtt, majd ezzel a nehezítéssel ugráltunk át a gumiszőnyegen. Ezt követte egy alacsony háló, majd néhány méter után egy melegvizes csatornán kellett átkelnünk. Ezt ismét némi futás követte, majd néhány könnyebb akadály: gumik alatt-fölött kellett átbújni, majd egy billenős egyensúly. Ezek után egy erdős részen folytatódott az utunk, ahol elszórtan szintén találkozhattunk akadályokkal: negatív majomlétra szerűség, újabb mozgó egyensúly, falmászások. Ha egy akadályt valamilyen okból nem tudtunk megcsinálni, büntető feladatot kellett végrehajtani, pl. egy kör pók vagy rákjárás, ...
Sport, motiváció, élmények - avagy hogyan változtatja meg a mindennapjaimat a sport