Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2018

Egy verseny ahol CSAK NŐK futnak

Életem második rendes futóversenye volt ez. Az első egy 7 km-es volt tavaly, Gyulán. Mivel mostanság időnként becsúszott egy 20-as is, gondoltam próbáljuk meg a 17,5 km-t. Viszont béna voltam és benéztem kicsit a dolgokat…nem úgy képzeltem, hogy majd hosszas ’pihenők’ lesznek a futamok között. Lényegében 3 futamon vettem részt, 2,5; 5 és 10 km. Rákészültem kellőképpen, fejben is. Gondoltam, hogy a rövidebbeket majd jól megnyomom és igyekszem jó időt futni. Általában 6-os átlaggal futok, ritkán sikerül alá menni, de az, hogy sok km-en tartsam, az már tényleg ritka. A 2,5Km 11:48 lett. Az 5 km 26:11, ez 5:30-nál alacsonyabb átlagot jelent, ami magamhoz képest nagyon jó. (és az elején egyébként jópár mp elment azzal h próbáltam kitörni a tömegből). Kifutottam magamból mindent, a végén sprinteltem, ahogy csak tudtam a célegyenesbe. Fantasztikus érzés volt. Szakad rólam a víz, miközben rázott a hideg és libabőrös lettem. Az 5km után majd 2 óra volt a 10-esig, gondoltam majd addigr...

Egy szerelem kezdete

Nagyon régóta szemeztem az akadályfutással, de tényleg. Néhány évvel ezelőtt Békéscsaba közelében került megrendezésre az első ilyen jellegű futóverseny, akkor persze nem voltam annyira jó formában és különben is, nem lett volna kivel elindulni, egyedül meg na nehogymár. Aztán ez sokáig így ment…mennék én, de nincs kivel, meg különben is, biztos béna lennék meg mindenki sokkal jobb meg nem is bírnám. ’17-ben egy kellemes nyári napon a teremben beszélgettünk egy barátnőmmel és mesélte, hogy nemrég voltak Kazincbarcikán Spartan Race-n. Meg is jegyeztem egyből, hogy oda nagyon mennék ám én is, erre felajánlotta, hogy július végén lesz még egy verseny ahova mennek, csatlakozzak nyugodtan. Aznap este be is neveztem a július 30-i Krynica sprintre. Akkor nem nagyon tudtam, hogy készüljek. Terembe jártam már jó ideje, kiegészítve köredzésekkel meg futással. Ha jól emlékszem 6 és fél óra alatt teljesítettük. Volt szenvedés rendesen, de iszonyatos élmény volt és haza fele úton már az j...

Welcome on board

Szia! Örülök, hogy ide tévedtél és köszönöm, ha elolvasod az írásaimat. Ujvári Zsuzsi vagyok és a Spartan Race versenyekre való felkészülésemet szeretném itt dokumentálni.   Na de minek is hoztam létre ezt a blogot? Röviden azért, hogy elmondjam, mit is jelent nekem a Spartan Race, mennyi mindent köszönhetek ennek a sportnak. Szeretném az elején leszögezni, hogy nem akarok okoskodni, nincs semmi ilyen jellegű végzettségem. Szeretek írni és szeretném kiírni magamból azt az élményt, amit kapok folyamatosan ettől a sporttól – gondolok itt első sorban a lelki tényezőkre. A közvetlen környezetemben kapok pozitív visszajelzéseket az edzéseimet és a motiváltságomat illetően, de ez még mind édeskevés ahhoz a célhoz amit kitűztem magam elé.   Rengeteget tudnék mesélni az edzések és a versenyek közben szerzett élményeimről, de nem merem már ezzel fárasztani a barátaimat, ezért is gondoltam, hogy itt kiírhatok magamból mindent és akit esetleg érdekel majd elolvassa. Nem titkolt...