Nagyon régóta szemeztem az
akadályfutással, de tényleg. Néhány évvel ezelőtt Békéscsaba közelében került
megrendezésre az első ilyen jellegű futóverseny, akkor persze nem voltam
annyira jó formában és különben is, nem lett volna kivel elindulni, egyedül meg
na nehogymár. Aztán ez sokáig így ment…mennék én, de nincs kivel, meg különben
is, biztos béna lennék meg mindenki sokkal jobb meg nem is bírnám.
’17-ben egy kellemes nyári napon
a teremben beszélgettünk egy barátnőmmel és mesélte, hogy nemrég voltak Kazincbarcikán
Spartan Race-n. Meg is jegyeztem egyből, hogy oda nagyon mennék ám én is, erre
felajánlotta, hogy július végén lesz még egy verseny ahova mennek, csatlakozzak
nyugodtan. Aznap este be is neveztem a július 30-i Krynica sprintre. Akkor nem
nagyon tudtam, hogy készüljek. Terembe jártam már jó ideje, kiegészítve
köredzésekkel meg futással.
Ha jól emlékszem 6 és fél óra
alatt teljesítettük. Volt szenvedés rendesen, de iszonyatos élmény volt és haza
fele úton már az járt a fejemben, mikor lesz a következő.
A többiek rábeszéltek a
szeptemberi beastre. Nem dolgoztam fel rendesen, hogy az 21+ km-t jelent, nem
sok fogalmam volt, mire vállalkozok, de beneveztem. Ekkor már kicsit több
fogalmam volt, hogyan készüljek, próbáltam sokat futni és többet edzeni
felsőtestre. Sikerült. Végig mentünk. Voltak kritikus pontok az tény és
időnként nagyon összeszorítottam a fogam és mantráztam magamban, hogy nincs
hiszti, mész tovább, megcsinálod. Meg is leptem magamat, hogy ilyenekre képes
vagyok. Nagyon sok erőt adott.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése