Sporttal a hétköznapok ellen

Reggel 6-kor csörgött az óra. Van az az érzés, amikor másnaposan felkelsz, és úgy érzed, mintha éjjel valami nagy balhéból keveredtél volna haza, ahol kaptál te is egy két pofont. Valahogy így éreztem magam vasárnap reggel. Még megfordulni is fájt, hát még felkelni. Megérkeztünk a fesztiválterületre. Mondanám, hogy volt időnk bőven rákészülni, hangolódni, de sajnos kicsit benéztem a navigációt, így éppenhogy a mosdóra el tudtam szaladni és irány melegíteni. Pontosabban valamit kezdeni magammal, hogy ne szenvedjek annyira minden egyes lépésnél. 9:00-kor elrajtolt a futam. Itt már nem álltam az első sorba, nem vártam a színes füstöt, nem volt kedvem felmászni a hegyre, pedig sajnos fel kellett, nem is egyszer. Lényegében ugyanaz volt a pálya, mint a beast-en, csak a hegy tetejéből lecsíptek néhány km-t. Az elején próbálkoztam valami futáshoz hasonló mozdulatsort imitálni, nem tartott sokáig. Maradt a séta. Felfelé menetben a combom húzódott, lefelé a lábujjamon a ledörzsölt bőr h...

Ez volt az első Trifecta hétvégém. A helyszín nem volt ismeretlen, hiszen tavaly már megjártuk Kubinskát, szintén egy beast-tel. (a 3 táv közül a beast a leghosszabb, 20+km-nek van hirdetve, jelen esetben ez 22,2 km volt, 1600 m szintemelkedéssel, ami lehet, hogy első hallásra nem tűnik nagyon vészesnek, de ha számba vesszük, hogy nagyon sokszor kellett le-föl mászkálni, máris változik a véleményünk) Akkor elképedve néztük a Trifectásokat, „jézusom, ezek nem normálisak…3 verseny 2 nap alatt”, erre tessék, most mi is arra készültünk, hogy egy rakás éremmel a nyakunkban térjünk haza, miután meghódítottuk a hegyet (többször is). Biztosra mentünk, már éjjel elindultunk, tanulva a korábbi hibákból, ennek köszönhetően még maradt néhány óránk a verseny előtt kipihenni az út fáradalmait. Szeretem, ha van idő szétnézni és lelkileg is ráhangolódni a versenyre. Nagyon vártam már, hogy a színes füstön áttörve neki vágjunk a hegynek. Első napra tették a legnehezebbet, a beastet. Legelőre áll...