Sporttal a hétköznapok ellen

Ennek a bejegyzésnek a lényege valami olyasmi lesz, hogy mennyit is tesz az ember életéhez a sport és mennyit is jelent ha kitartunk valami mellett, annak ellenére, hogy mondjuk egyedül kezdünk neki valaminek. Nem akarok nagy gondolatokkal dobálózni, csupán megosztom néhány tapasztalatomat, amit lehet, hogy néhány hónapja én is szívesen olvasgattam volna.  "Nem megyek, mert nincs kivel." Kinek ismerős ez a mondat? Lehet, hogy elég puhánynak hangzik, de nagyon sokáig nem indultam el spartanon, mert nem volt kivel. Aztán 2017-ben egy edzésen véletlenül megtudtam, hogy egyik barátnőmék mennek. Egy picikét még hezitáltam de aztán végre beneveztem. Akkor még nem is gondoltam, hogy egy örök szerelem kezdődik. Az első sprintem utáni este be is neveztem a következőre, ami egy beast volt, kb 1-2 hónappal később, aztán pedig alig vártam a 2018-as naptár megjelenését. Futottam egyre többet és igyekeztem a célomnak megfelelően végezni a súlyzós edzéseket. Egyre jobban ment a gyűrű, a...

Sokaknak az az első gondolata, hogy ugyan, mi az a 30 km, mikor simán lefutottál 50-et és akár jogos is lehetne a dolog, de erre mindig az a válaszom, hogy hihetetlenül más aszfalton folyamatosan futni egy ekkora távot, mint hegyen akadályokkal megszakítva teljesíteni egy hosszabbat. Hogy melyik a nehezebb? Jelen esetben nekem a városi futás nehezebb volt úgy érzem.  Na de kezdjük az elején. Előző nap átvettem a rajtszámomat (végre valamit időben), így a verseny reggelén ezzel nem kellett bajlódni. Bevallom egyik komoly stresszfaktora volt a reggelemnek, hogy időbe oda érjek, ugyanis a verseny miatt több útvonalat is lezártak, de szerencsére a 2-es vili a rajtig közlekedett. Egyedül érkeztem, eleinte kicsit rosszul is éreztem magam, de aztán összefutottam egy munkatársammal és együtt rajtoltunk.  Sebesség mérő óra hiányában a megérzéseimre hagyatkoztam. Az elején kicsit elvitt a tömeg és a lelkesedés, azt éreztem, hogy óó ez milyen könnyen megy. Próbáltam egy jó tempót ta...