Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2019

Krynica Ultra 2019

50, 5 km, 3235 m szintemelkedés, 63 akadály Amikor 2018-ban beneveztem az Ultra Beast-re még nem igazán tudtam mire vállalkozok. Kellőképp izgultam is előtte, hiszen nem volt túl sok szint a lábamban. Sikerült teljesíteni és az egyik legjobb versenyélményemként emlékszek rá vissza, így nem is volt kérdés, hogy idén is benevezek az Ultrára. Illetve egy ok, amiért mégis kérdéses volt, hogy április környékén, mikor neveztem, még gipszelt karral ütögettem a billentyűket. Ha nagy gáz van, max eladom, de hála az égnek (és a szuper csontjaimnak :D ) erre nem kellett sort keríteni.  Előre megadták a szintidőket, ami jóval bővebb volt mint előző évben, a pálya szintemelkedését és a verseny előtti napokban még a frissítőpontok helyét is megtudtuk. Az eredeti terv szerint egyszer érintettük volna a depót (egy sátor, ahova a verseny előtt bepakolhattunk cuccokat és ott áthaladva pihenhettünk, frissíthettünk), de a verseny előtti esti eligazításon azzal leptek meg minket, hogy háromsz...

Brassópojána, Trifecta Hétvége 2019

Néha kell egy legrosszabb is Szombat: Super, Sprint A helyszín már ismerős volt tavalyról, de azért előző este kipróbáltuk a fesztiválterületen lévő akadályokat (bár ne tettük volna.), így nem ért meglepetésként, hogy mi vár minket a célban. A szállásunk 10 perc sétára volt a rajttól, így kimondottan kényelmesen telt a reggel, maradt idő mindenre, amire kellett. Nyirkos, esős idő lévén úgy döntöttem nem viszek ivózsákot, úgyis csak zavarna és ilyen időbe talán nem leszek olyan szomjas. Egy-két olyan pont volt amikor hiányzott a víz, de egyébként elég volt a frissítés a pályán. A pálya enyhe emelkedővel kezdődött, majd kisfal alatta, fölötte, közötte, gerenda, futás tovább. Két vizesárok után néhány méterrel várt ránk a sima majomlétra. Itt meglepően sokan burpeeztek már az elején de szerencsére simán átmentem. Ezután egy szép nagy kört kellett megtennünk homokzsákkal, majd vödör cipelés. Legalább a cipekedős akadályokon túl estünk. Dunk wall, majd egyensúly. Na ez az akadály, amit ...