Néha kell egy legrosszabb is
Szombat: Super, Sprint
A helyszín már ismerős volt tavalyról, de azért előző este kipróbáltuk a fesztiválterületen lévő akadályokat (bár ne tettük volna.), így nem ért meglepetésként, hogy mi vár minket a célban. A szállásunk 10 perc sétára volt a rajttól, így kimondottan kényelmesen telt a reggel, maradt idő mindenre, amire kellett. Nyirkos, esős idő lévén úgy döntöttem nem viszek ivózsákot, úgyis csak zavarna és ilyen időbe talán nem leszek olyan szomjas. Egy-két olyan pont volt amikor hiányzott a víz, de egyébként elég volt a frissítés a pályán. A pálya enyhe emelkedővel kezdődött, majd kisfal alatta, fölötte, közötte, gerenda, futás tovább. Két vizesárok után néhány méterrel várt ránk a sima majomlétra. Itt meglepően sokan burpeeztek már az elején de szerencsére simán átmentem. Ezután egy szép nagy kört kellett megtennünk homokzsákkal, majd vödör cipelés. Legalább a cipekedős akadályokon túl estünk. Dunk wall, majd egyensúly. Na ez az akadály, amit nem igazán leget biztosra begyakorolni. A superen lecsúsztam róla, a másik két versenyen sikerült. Pedig mindig nagyon szorítottam a nyelvem a szájpadlásomhoz :)) (Eplényben miközben egyensúlyoztam, valaki bekiabálta, hogy ez segít, azóta előszeretettel alkalmazom). Tetszik az az új szokás, hogy a twister nem a célban vár, hanem valahol a pálya közepén helyezik el. Itt még több erőm van burpeezne és gyorsabban túl esek rajta. A sprinten és superen csak két részes volt, beastre megleptek minket a harmadik résszel is. A superen még szárazon rajtoltunk és nagyon reménykedtem, hogy megússzuk szárazon, de az túl szép lett volna. Többször is ránk szakadt az ég, hol erősebben, hol gyengébben. Ez nem tett jót az akadály teljesítési statisztikámnak, sajnos az Olympos vizesen sose ment, a multiról is lecsúsztam. Összesen 1100 m körül szintemelkedést kellett leküzdenünk és a pályarajz alapján akár kellemesnek is mondhatnánk a pályát, hiszen nem tűnik durva emelkedőnek, viszont aki ott volt, az lehet, hogy másképp gondolja, főleg ha szóba jön a patakban való felfele mászás. A pálya egy része a hegygerincen vezetett, ahová felmászni sem volt könnyű és az eső még nehezítette a haladást. Akár beszélhetnénk gyönyörű kilátásról, de 200 m-nél messzebb ritkán láttunk a ködben. Gyönyörű helyeken vitt az út, nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy egy rossz lépés és simán lecsúszhatnék a hegyoldalban.
Itt valahol a gerincen egy csapat benézte a jelzéseket és egy kis extra felfedező útra indult.
Többen 10 km-rel megtoldották a pályát.
A hegyoldalon lefelé száguldozva még várt néhány akadály, mielőtt a célegyenesre fordultunk. Némiképp megkönnyebbülést jelentett, ugyanakkor tudtam, hogy még jó néhány burpee vár azon a rövid távon. A cél közelében volt a dárda dobás, majd Z fal, kötél, multi, vertical cargo és a tűz. A dárda természetesen nem ment be, a superen a Z falról leestem. Amikor elkezdtem a kötélre felmászni barátnőm bekiabált hogy első vagyok a korosztályomba. Nem nagyon tudtam elhinni, hiszen erős mezőnyre számítottam és az eső miatt többet hibáztam mint általában, de ennek ellenére azt gondoltam, hogy akkor belehúzok, meglátjuk mi lesz. Olyan gyorsan még soha nem másztam kötélre és burpeeket is alig tudtam számolni. Végül a 3. helyre sikerült beérni, 4 perccel a második és kb. 10 perccel az első után. Így is alig akartam elhinni.
A sprint ezek után hamar lement, meglepett, hogy már 6 km után a célegyesbe fordultunk. A pálya ugyanaz volt, csak rövidebb. Itt összesen két hibám volt, amiből az egyik a dárda volt, így aránylag elégedett vagyok. Az előző verseny sikerén felbuzdulva próbáltam minden erőmet beleadni, de csak az AG 5. helyre volt ez elég.
Vasárnap: Beast
Nagyon nehezen indult ez a nap. Már ott kezdődtek a gondok, hogy alig bírtam éjjel aludni, annyira fájt a nagy lábujjam (megnyomta a cipő a körmömet). Úgy voltam vele, ha a rajtnál is szakadni fog az eső, hatszor meggondolom, hogy elinduljak e. Nagy szerencsénkre nem esett, bár ennek ellenére hideg volt, már indulás előtt majd megfagytam, ezért is indultam inkább futókabátban. Akadályoknál nem zavart és sokszor jól jött, így nem bántam meg. A lábujjam iszonyatosan fájt a cipőben, így futás helyett valami futásszerű gyaloglás félét műveltem egész verseny alatt, mondanom sem kell, hogy így életem egyik leghosszabb beast-je lett. Nagyon kevés erőm volt végig, szenvedés volt minden egyes lépés. ( Innen is köszi a támogatást és a jó hangulatot, Ádám :)) ) Elérkeztünk a patakhoz, ami ráadásul egy lejtőn volt és felfele kellett mászni. Sokan megörültünk mikor közeledtünk a végéhez, de mikor megláttam a folytatást visszasírtam a patakos részt, ott a hideg víz legalább hűtötte a lábam. Tovább felfele, még meredekebb részen, sokszor még négykézláb is nehéz volt, főleg olyan energiaszinten. Kb. 2 km-en keresztül másztunk felfele, ami talán nem hangzik soknak, de ott egy örökkévalóságnak tűnt. Sokszor éreztem úgy, hogy nem tudok tovább menni és legszívesebben ott maradnék. Felértünk a gerincre, ahonnan a kilátást ismét nem élvezhettük, de elképzeltem, hogy mennyire szép lehet. A láncon való leereszkedés már nem esett annyira jól, nagyon koncentrálnom kellett minden egyes mozdulatomra. A ködnek egyik 'előnye', hogy nem láttam előre az akadályt, így némiképp meglepetésként hatott, mikor hirtelen feltűnt előttem az Olympos. A felééig kb. sikerült elvonszolni magam valahogy, de annyira nem volt már erőm, hogy leestem. 15 km környékén már közeledtünk a fesztiválterülethez, hallani lehetett a zenét, persze várható volt, hogy ez még korántsem a vége, de egészen levittek minket majdnem a rajthoz és ott lent jött egy nagy kanyar, ami visszavitt az erdőbe. Itt még várt ránk egy jó nagy kör. A végéhez közeledve elértünk egy olyan ösvényt, ami szinte égig érő, magas fenyők között vezetett, már-már besötétítettek a fák, annyira magasak és sűrűek voltak, egészen varázslatos hangulata volt annak a résznek. Szerettem nagyon. Engem iszonyatosan tud hajtani mikor érzem már a végét, annak ellenére is, hogy már minden erőm fogyóban volt. Próbáltam a maradék energiamorzsáimat felhasználva futni az utolsó pár méteren, persze a végén még várt pár adag burpee, ami a cél előtt 10 méterrel nem szokott olyan jól esni, de akkor már mindegy volt, csak érjek be.
Számomra egy tanulsága a hétvégének, hogy ha már az indulás előtt ennyire fáj valamim, ami ráadásul a lábam, aminek elég fontos szerepe van a versenyen, fölösleges erőltetni az indulást, mert negatív élményként marad meg az egész. Az időjárástól eltekintve még mindig szeretem ezt a helyet. Nincs túl nagy tömeg, közel vannak éttermek, a szállás és gyönyörű a helyszín. Ismét sok magyar önkéntes és versenyző megjelent, jó volt ismerősökkel összefutni. Nagyon kemény pályákat sikerült összerakni - főleg ami a beastet illeti. Egyébként sok futható rész volt benne - teljesen frissen és kipihentem valószínű szerettem volna.
Annyi biztos, hogy ezek után egy ideig nem nevezek Trifecta hétvégére.
Találkozunk az ultrán ;)
Szombat: Super, Sprint
A helyszín már ismerős volt tavalyról, de azért előző este kipróbáltuk a fesztiválterületen lévő akadályokat (bár ne tettük volna.), így nem ért meglepetésként, hogy mi vár minket a célban. A szállásunk 10 perc sétára volt a rajttól, így kimondottan kényelmesen telt a reggel, maradt idő mindenre, amire kellett. Nyirkos, esős idő lévén úgy döntöttem nem viszek ivózsákot, úgyis csak zavarna és ilyen időbe talán nem leszek olyan szomjas. Egy-két olyan pont volt amikor hiányzott a víz, de egyébként elég volt a frissítés a pályán. A pálya enyhe emelkedővel kezdődött, majd kisfal alatta, fölötte, közötte, gerenda, futás tovább. Két vizesárok után néhány méterrel várt ránk a sima majomlétra. Itt meglepően sokan burpeeztek már az elején de szerencsére simán átmentem. Ezután egy szép nagy kört kellett megtennünk homokzsákkal, majd vödör cipelés. Legalább a cipekedős akadályokon túl estünk. Dunk wall, majd egyensúly. Na ez az akadály, amit nem igazán leget biztosra begyakorolni. A superen lecsúsztam róla, a másik két versenyen sikerült. Pedig mindig nagyon szorítottam a nyelvem a szájpadlásomhoz :)) (Eplényben miközben egyensúlyoztam, valaki bekiabálta, hogy ez segít, azóta előszeretettel alkalmazom). Tetszik az az új szokás, hogy a twister nem a célban vár, hanem valahol a pálya közepén helyezik el. Itt még több erőm van burpeezne és gyorsabban túl esek rajta. A sprinten és superen csak két részes volt, beastre megleptek minket a harmadik résszel is. A superen még szárazon rajtoltunk és nagyon reménykedtem, hogy megússzuk szárazon, de az túl szép lett volna. Többször is ránk szakadt az ég, hol erősebben, hol gyengébben. Ez nem tett jót az akadály teljesítési statisztikámnak, sajnos az Olympos vizesen sose ment, a multiról is lecsúsztam. Összesen 1100 m körül szintemelkedést kellett leküzdenünk és a pályarajz alapján akár kellemesnek is mondhatnánk a pályát, hiszen nem tűnik durva emelkedőnek, viszont aki ott volt, az lehet, hogy másképp gondolja, főleg ha szóba jön a patakban való felfele mászás. A pálya egy része a hegygerincen vezetett, ahová felmászni sem volt könnyű és az eső még nehezítette a haladást. Akár beszélhetnénk gyönyörű kilátásról, de 200 m-nél messzebb ritkán láttunk a ködben. Gyönyörű helyeken vitt az út, nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy egy rossz lépés és simán lecsúszhatnék a hegyoldalban.Itt valahol a gerincen egy csapat benézte a jelzéseket és egy kis extra felfedező útra indult.
Többen 10 km-rel megtoldották a pályát.
A hegyoldalon lefelé száguldozva még várt néhány akadály, mielőtt a célegyenesre fordultunk. Némiképp megkönnyebbülést jelentett, ugyanakkor tudtam, hogy még jó néhány burpee vár azon a rövid távon. A cél közelében volt a dárda dobás, majd Z fal, kötél, multi, vertical cargo és a tűz. A dárda természetesen nem ment be, a superen a Z falról leestem. Amikor elkezdtem a kötélre felmászni barátnőm bekiabált hogy első vagyok a korosztályomba. Nem nagyon tudtam elhinni, hiszen erős mezőnyre számítottam és az eső miatt többet hibáztam mint általában, de ennek ellenére azt gondoltam, hogy akkor belehúzok, meglátjuk mi lesz. Olyan gyorsan még soha nem másztam kötélre és burpeeket is alig tudtam számolni. Végül a 3. helyre sikerült beérni, 4 perccel a második és kb. 10 perccel az első után. Így is alig akartam elhinni.A sprint ezek után hamar lement, meglepett, hogy már 6 km után a célegyesbe fordultunk. A pálya ugyanaz volt, csak rövidebb. Itt összesen két hibám volt, amiből az egyik a dárda volt, így aránylag elégedett vagyok. Az előző verseny sikerén felbuzdulva próbáltam minden erőmet beleadni, de csak az AG 5. helyre volt ez elég.
Vasárnap: Beast
 |
| Nem úsztuk meg a memória tesztet sem Fotó: Jakab Attila |
Számomra egy tanulsága a hétvégének, hogy ha már az indulás előtt ennyire fáj valamim, ami ráadásul a lábam, aminek elég fontos szerepe van a versenyen, fölösleges erőltetni az indulást, mert negatív élményként marad meg az egész. Az időjárástól eltekintve még mindig szeretem ezt a helyet. Nincs túl nagy tömeg, közel vannak éttermek, a szállás és gyönyörű a helyszín. Ismét sok magyar önkéntes és versenyző megjelent, jó volt ismerősökkel összefutni. Nagyon kemény pályákat sikerült összerakni - főleg ami a beastet illeti. Egyébként sok futható rész volt benne - teljesen frissen és kipihentem valószínű szerettem volna.Annyi biztos, hogy ezek után egy ideig nem nevezek Trifecta hétvégére.
Találkozunk az ultrán ;)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése