Ugrás a fő tartalomra

Krynica Ultra 2019


50, 5 km, 3235 m szintemelkedés, 63 akadály

Amikor 2018-ban beneveztem az Ultra Beast-re még nem igazán tudtam mire vállalkozok. Kellőképp izgultam is előtte, hiszen nem volt túl sok szint a lábamban. Sikerült teljesíteni és az egyik legjobb versenyélményemként emlékszek rá vissza, így nem is volt kérdés, hogy idén is benevezek az Ultrára. Illetve egy ok, amiért mégis kérdéses volt, hogy április környékén, mikor neveztem, még gipszelt karral ütögettem a billentyűket. Ha nagy gáz van, max eladom, de hála az égnek (és a szuper csontjaimnak :D ) erre nem kellett sort keríteni. 

Előre megadták a szintidőket, ami jóval bővebb volt mint előző évben, a pálya szintemelkedését és a verseny előtti napokban még a frissítőpontok helyét is megtudtuk. Az eredeti terv szerint egyszer érintettük volna a depót (egy sátor, ahova a verseny előtt bepakolhattunk cuccokat és ott áthaladva pihenhettünk, frissíthettünk), de a verseny előtti esti eligazításon azzal leptek meg minket, hogy háromszor is áthaladhatunk a sátron. Már lélekben felkészítettem magam, az egy alkalomra, így kissé megzavart ez a változás, szerintem fölösleges volt az utolsó pillanatban így alakítani. 

A szintidőket illetően az első 28 km-re, 1500 m szinttel kaptunk 7,5 órát, 43 km-en, 2930 m-el 13 óra volt a cut off time, a cél vonalon pedig 15 órán belül kellett áthaladni. A korábbi évhez képest ez jelentősen kedvezőbb időt jelentett, így a teljesítésen nem aggódtam. 

Reggel 5-kor csörgött az óra, nem esett jól felkelni, fáztam és izgultam. Nem értettem, minek kell ez nekem és mikor arra gondoltam, hogy azon a rohadt meredek hegyen kell majd felfele futnom, legszívesebben vissza fordultam volna. Aztán ahogy összefutottam ismerősökkel, gyűltek az emberek, sorakoztunk a rajtvonalnál, szépen lassan átjárt az ultra hangulata és nekivágtunk a fél napos útnak. 

Első körben a 28 km teljesítése lebegett a gondolataimban, ha az első depóba beérek, látom, hogy haladok és az alapján tudok majd előre saccolni. 5, max 6 órát jósoltam magamnak az első körre, ezzel szemben 4:33 körül sikerült beérni. Jól ment a futás, szépen sorban jöttek az akadályok, igyekeztem okosan frissíteni, nagyjából óránként ettem valamit, nem megvárva még eléhezek, így nagyjából folyamatosan volt energiám. Emellett folyamatosan ittam iso-s, bcaa-s, glutaminos vizet. A frissítőpontok kínálata is bővebb volt, mint általában, tudtunk ott is falatozni magvakat, aszalt gyümölcsöket és sót. 15 km-ig szinte repült az idő, bár fura volt bele gondolni, hogy még 10 km van hátra a táv feléig. Kezdtem belelendülni és élvezni a futást. Szebb időnk nem is lehetett volna és időnként elfogott az érzés, hogy nem lennék sehol máshol. 22 km-nél érkeztünk el a kilátóhoz, amit nagyon vártam. Lipnoban mentünk már hasonlón és nem kérdés, hogy a kilátás minden egyes lépcsőfokot megért. Sajnos sok idő nem maradt gyönyörködni a hegyekben, de ez is egy olyan pillanat volt, ami választ ad arra, hogy mit is keresek ott. A depó előtti szakaszon már egyre több szurkolóval találkoztunk, nagyon jó volt magyar szavakat hallani. Ahogy beértem a sátorba zsákot töltöttem, falatoztam picit, lábat masszíroztam és már el is szaladt 20 perc, úgyhogy indultam tovább. A depó bejáratához a kötélmászáson keresztül vezetett a út, kifele menet pedig dárda, majd zsákfelhúzás várt. Ugyanígy mind a három körön, amikor áthaladtunk itt. Ráadásul a pályán várt ránk még egy dárda dobás, így összesen négyszer kellett volna eltalálni a szalmabálát...mondanom sem kell, hogy ez kapásból 120 burpeet jelentett nekem. Az első kör után várt ismét egy kötélmászás, ezúttal vizes árokból kellett felkapaszkodni. Korábban csak képen láttam ilyet, kíváncsi voltam, megy-e, szerencsére jól tapadt a kötél és így is sikerült felmászni. Innen indultunk tovább felfele a hegyre. Nem jegyeztem meg részletesen a szintrajzot, de azt tudtam, hogy a második körön rengeteg emelkedő vár. Naivan azt hittem, hogy éppen azon sétálunk, de kiábrándítottak, hogy lesz még bőven, ne örüljek annyira. A homokzsákokat is kétszer kellett megsétáltatnunk, mindkétszer egy kb. 1 km-es körön, hegynek fel, majd le. Apró, pici lépésekkel haladtam előre, arra koncentráltam, hogy ne álljak meg inkább haladjak lassan, de folyamatosan. Az emelkedők után kénytelenek voltak néhány lejtővel is megajándékozni, így néha futhattunk egy jót. 40 km-ig egészen kellemesen telt az idő és gyorsan. Már majdnem elkezdtem magamban sajnálkozni, hogy milyen hamar vége lesz útnak. (nyugi, nem lett). A második depóban nem töltöttem sok időt, gyors mosdó, pár falat mag és irány a dárda burpee zónája. A hercules hoist után, most a Z fal irányába vitt a pálya, onnan pedig a multin át irány a harmadik kör. A multin sem kegyelmeztek: gyűrű,gyűrű,gyűrű,kötél,gyűrű,kötél,gyűrű,kötél,gyűrű, gyűrű,fal. Valahogy így nézett ki. Két kötélen még sikerült átlendülni, de a harmadik után a gyűrű már túl magasnak bizonyult nekem. Reménykedtem, hogy ezek után, már mérsékeltebben fogunk felfelé vánszorogni. Téves volt a gondolat. Találtak még felfelé vezető ösvényt, így nem szenvedtünk hiányt szintemelkedésben a 3. körben sem. Tényleg nem gondoltam, hogy még van feljebb, de volt. A lefelé futás sem ment már olyan könnyen, dörzsölt a cipőm, fájt a lábam. Nagyon megörültem, mikor a patak felé vitt az ösvény, de nem akartam hinni a szememnek, amikor feltűntek a fehéren magasló vödör tornyok. Bevezették a zárt vödröket - ezért az új szabály, hogy bárhogy lehet fogni. Nagyon fájt az a kör, minden értelemben. Nem álltam messze attól, hogy elsírjam magam. Innen már tényleg közel volt a patak, nemtudom mennyit sétáltunk benne, de jól esett a hideg. Gondoskodtak róla, hogy véletlen se maradjunk túl szárazon, a patakban várt még egy dunk wall, majd szöges drót. A vízből kimászva egy újabb kötélmászás, dárda, Z fal, multi kör után befutottam a célba. Megkönnyebbülve, büszkén, hulla fáradtan.

11:41 alatt sikerült beérni, ami több, mint 1 órával jobb a tavalyi időmnél. Ezzel elégedett vagyok,
bár eleinte elhittem, hogy lehet ez jobb is. Leginkább annak örülök, hogy komolyabb holtpont és sérülés nélkül sikerült és bizonyos részeket nagyon nagyon élveztem. A verseny hangulatáról egy külön cikket is érdemes lenne írni. Felemelő érzés amikor összefutsz valakivel, akivel mondjuk több hónapja egy hasonló versenyen találkoztál, vagy hogy a magyarokkal kölcsönösen buzdítjátok egymást. A magyar szurkolótáborról nem is beszélve.
Jövőre találkozunk, remélhetőleg a javuló tendencia legalább így folytatódik :)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Bakonyrun 4.0

Nekem ez volt az első Bakonyrunom. Kíváncsian vártam már, bemelegítő versenynek szántam Kanizsa előtt. 11 órás futamra szólt a rajtom, így nem kellett olyan korán indulni. Eleinte az időjárás kedvezőnek bizonyult, de sajnos már útközbe letörte némiképp a lelkesedésem, hogy elkezdett csepegni az eső. Általában bejön, hogy nagyon szugerálom az esőt, hogy múljon el és süssön ki a nap. Már majdnem elhittem, hogy ezúttal is működni fog, de sajnos kevésnek bizonyult ez a taktika. Mire odaértünk már egyértelműen esett, és nem volt túl meleg sem. Sebaj, gondoltam futva biztos jó lesz, akkor nem fog annyira érdekelni.  Maradt időnk bőven felmérni a rajtot és a célt. A rajtra már egészen jó hangulatba kerültem, vártam már hogy neki futhassak. A rajtot úgy oldották meg, hogy a start vonaltól kb 1 m-re egy meredek gát falon kellett felkapaszkodni, ami meg is lassította így a rajtolást. Szerencsére ezen hamar túl jutottam, úgyhogy szaladtam is tovább, egy darabig még aszfalton, aztán beve...

Amszterdam - Stadion Sprint

Tervben volt idénre mindenképpen egy Holland utazás, az EB nevezésemet pedig be kellett váltanom egy WEU-s versenyre szeptemberig, így alakult, hogy indultam Amszterdamban a Stadion Sprinten. Nagyon nagy élmény volt kipróbálni ezt a verseny típust, ugyanakkor nem biztos, hogy kizárólag egy stadion verseny miatt ennyit utaznék. A versenyt a Johan Cruijff Arénában rendezték, ami az Ajax focicsapat csarnoka is, egy ilyen stadionba már belépni is libabőrös élmény, versenyezni pedig különösen. Reggel 8 előtt oda értünk, a belépésre még kicsit várni kellett. Ez volt az első versenyem a nyugati régióban, így nekem újdonság volt, hogy nem kellett felelősségit kitöltenünk és BIB számot sem kaptunk előre. A regisztrációnál laptopon firkantottuk alá felelősségit és ott állították össze 2 perc alatt a regisztrációs csomagot, ami egyébként állt egy fejpántból és sárga chipes karszalagból. A chipet ott helyben rendelték a profilunkhoz. Úgy képzeltem, hogy majd az egész pálya a miénk lesz...

Hun-Harcos, avagy akadályfutás magyar módra

Már egy jó ideje szemeztem a Hun-Harcos futással és most decemberben jött el az ideje, hogy végre rajthoz is álltam Visegrádon. A nevezés megnyitása után pár nappal eldöntöttem, hogy bármi lesz is én menni fogok, futótárs hiányában telekocsival, ami egyébként nagyon jó ötletnek bizonyult. Meleg szívvel ajánlom a versenyre utazásnak ezt a módját, hiszen mindig megismerhet az ember hasonló őrülteket, akikkel a későbbiekben is lehet közös utakat tervezni. Szerencsére időben odaértünk és a regisztráción is hamar túl estünk, a parkoló melletti épületben - ami egyébként nyáron lovagi étteremként üzemel, így már érkezéskor megérintett kicsit a középkor hangulata. Ezt csak fokozta, hogy lovagok igazítottak útba már a bejáratnál. Itt megkaptuk a rajtcsomagot és az időmérő chipet. Maradt még bőven időnk átöltözni, felmérni a terepet és bemelegíteni. A rajt terület pár méterre volt a parkolótól, a Vár lábál. Ott kaptuk az infót, hogy 1 percenként indítanak 10 főt. Gyorsan be is álltam ...