Sporttal a hétköznapok ellen

Lesznek versenybeszámolók is, hátha segítenek valakinek a nagy elhatározásban, hogy elinduljon az úton. Pár hete zajlott a várgesztesi super és sprint, én csak az előbbin indultam, így arról mesélek. Ez volt az első superem, annak ellenére is, hogy egy beasten már túl vagyok. Sajnos picit késve érkeztünk meg a helyszínre – az időjárás erősen lassító körülményt jelentett – ráadásul sikerült a pályától a lehető legmesszebb leparkolni. A rajt előtt kb. 10 perccel sikerült átvenni a csomagot, rohantunk a csomaglerakóba, ahol kissé lesokkolt a többméteres sor látványa, de szükséghelyzet lévén, lerövidítettük a várakozási időt. Próbáltunk némi bemelegítést imitálni, de azt a fennmaradt 3-4 percet inkább a mosdó felkutatásával töltöttem. Sikerült viszonylag hamar bejutni, hála annak a két lánynak, akik előre engedtek, miután megtudták, hogy perceken belül rajtolok. Amint végeztem, sprinteltem a rajtig, hiszem a futam eleje már javában elrajtolt. Nem éppen életem legjobb rajtjának mond...

Próbálom az elejéről kezdeni, kell egy kis előzmény a sztorihoz. Nagyjából mindig is sportoltam valamit, több féle sportot kipróbáltam, így sajnos nincs egy olyan, amit évekig űztem volna. Gyakran jött rám az az érzés, hogy ez hiányzik. Hiányzik, hogy egy csapat része legyek, hiányzik maga az élmény, hogy valamibe nagyon sikeres legyek. A suliba általában jó tanuló voltam, de az a kimondott sikerélmény ott sem volt meg. Folyamatosan próbálom megfejteni, hogy mi hajt ennyire, hogy mi motivál ilyen erősen és ébreszt bennem újabb és újabb célokat. Ha a maratoni vagy hosszabb távra gondolok, nem az az első gondolatom, hogy úristen az rengeteg, hanem, hogy mikor fogok végre ott tartani, hogy lefuthassam. Dolgozik bennem egy nagyon erős megfelelési kényszer. Meg akarom mutatni a környezetemnek, hogy nagyon jó vagyok valamiben. Jobban belegondolva nem csak a környezetemnek, hanem magamnak is. Nagyon sok plusz belső erőt ad nekem az a tudat, hogy képes vagyok megcsinálni egy sparta...

Nem arra gondolok, hogy időnként néhány napra elutazni valahova, majd hazatérni és folytatni mindent, ott ahol abba maradt. Nem is arra a heti néhány edzés, ami vagy összejön vagy nem…de ha mégis igen, ne legyen túl fárasztó.   Most arra gondolok, hogy 3-5 hónapra kimenni valahova dolgozni(+utazgatni) vs. Versenyekre felkészülni, ahol a teljesítésen kívül a minél jobb időeredmény is cél, a folyamatos fejlődés mellett, természetesen. Sokan nagyon könnyen rávágják, hogy megfér egymás mellett a kettő, attól, hogy kint vagy lehet edzeni. Igen? Biztos? Olyan szinten és olyan intenzitással, hogy az egy versenyfelkészülésnek minősüljön? És közbe még a kaját is simán lehet tartani ugye? Hiszen mindenhol van natúr csirkemell meg saláta…   J Tegyük fel, előtted egy szuper lehetőség, hogy kimenj néhány hónapra egy tengerpart melletti kisvárosba dolgozni. Gyönyörű hely, finom kaják, spanyol bulik, új emberek. Mindemellett heti 7-ből 6 nap meló (ami folyamatos talpalást és ro...