Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Extreme Trail Nyíregyháza

Korábban még nem volt szerencsém részt venni az Extreme Trail SE által szervezett versenyen, viszont sok jót hallottam már róluk, kíváncsi voltam. A legelső, 8:30-as futamba szólt a regisztrációm, ami néhány perc késéssel rajtolt és a rajtban várakozva nem teljesen volt egyértelmű, hogy mi is lesz a dolgunk az első métereken, de hamar helyre kerültek az infók. Egy autógumival a vállunkon sorakoztunk a rajtvonal előtt, majd ezzel a nehezítéssel ugráltunk át a gumiszőnyegen. Ezt követte egy alacsony háló, majd néhány méter után egy melegvizes csatornán kellett átkelnünk. Ezt ismét némi futás követte, majd néhány könnyebb akadály: gumik alatt-fölött kellett átbújni, majd egy billenős egyensúly. Ezek után egy erdős részen folytatódott az utunk, ahol elszórtan szintén találkozhattunk akadályokkal: negatív majomlétra szerűség, újabb mozgó egyensúly, falmászások. Ha egy akadályt valamilyen okból nem tudtunk megcsinálni, büntető feladatot kellett végrehajtani, pl. egy kör pók vagy rákjárás, ...
Legutóbbi bejegyzések

Perth Ultra, Skócia

Nevezéskor még jó ötletnek tűnt...gondolom ismerős lehet ez a mondat. Jó ötletnek tűnt benevezni egy skót ultrára, bár akkor még nem teljesen gondoltuk át, ez mi mindennel jár majd. Ugyanakkor fantasztikus élmény volt végigvezetni a gyönyörű skót dombokon és megismerni kicsit az országot, szívből ajánlom mindenkinek. Perthben rendezték a versenyt, ettől kb. 20 percre egy vidéki Airbnb cottage-ban foglaltunk szállást egy szupercuki néninél. Szombat reggel fél 6 körül indultunk el, 6-ra oda értünk. Bár fel voltunk rá készülve, de azért meglepett, hogy tényleg nem volt semmiféle kialakított parkoló, hanem az út menti fizetős parkolóban hagyhattuk a kocsikat. Előny, hogy kb 10 m-re voltak a regisztrációtól. Bőven volt még időnk leadni a depós zsákot és melegíteni. A depós sátrat a fesztiválterületen alakították ki és asztalok voltak kirakva, ahova mindenki lepakolhatta a cuccát. Összesen 105 fő ultrázott, így mindenkinek kényelmesen elfért a cucca és bármilyen zsákot vihettünk, n...

Krynica Ultra 2019

50, 5 km, 3235 m szintemelkedés, 63 akadály Amikor 2018-ban beneveztem az Ultra Beast-re még nem igazán tudtam mire vállalkozok. Kellőképp izgultam is előtte, hiszen nem volt túl sok szint a lábamban. Sikerült teljesíteni és az egyik legjobb versenyélményemként emlékszek rá vissza, így nem is volt kérdés, hogy idén is benevezek az Ultrára. Illetve egy ok, amiért mégis kérdéses volt, hogy április környékén, mikor neveztem, még gipszelt karral ütögettem a billentyűket. Ha nagy gáz van, max eladom, de hála az égnek (és a szuper csontjaimnak :D ) erre nem kellett sort keríteni.  Előre megadták a szintidőket, ami jóval bővebb volt mint előző évben, a pálya szintemelkedését és a verseny előtti napokban még a frissítőpontok helyét is megtudtuk. Az eredeti terv szerint egyszer érintettük volna a depót (egy sátor, ahova a verseny előtt bepakolhattunk cuccokat és ott áthaladva pihenhettünk, frissíthettünk), de a verseny előtti esti eligazításon azzal leptek meg minket, hogy háromsz...

Brassópojána, Trifecta Hétvége 2019

Néha kell egy legrosszabb is Szombat: Super, Sprint A helyszín már ismerős volt tavalyról, de azért előző este kipróbáltuk a fesztiválterületen lévő akadályokat (bár ne tettük volna.), így nem ért meglepetésként, hogy mi vár minket a célban. A szállásunk 10 perc sétára volt a rajttól, így kimondottan kényelmesen telt a reggel, maradt idő mindenre, amire kellett. Nyirkos, esős idő lévén úgy döntöttem nem viszek ivózsákot, úgyis csak zavarna és ilyen időbe talán nem leszek olyan szomjas. Egy-két olyan pont volt amikor hiányzott a víz, de egyébként elég volt a frissítés a pályán. A pálya enyhe emelkedővel kezdődött, majd kisfal alatta, fölötte, közötte, gerenda, futás tovább. Két vizesárok után néhány méterrel várt ránk a sima majomlétra. Itt meglepően sokan burpeeztek már az elején de szerencsére simán átmentem. Ezután egy szép nagy kört kellett megtennünk homokzsákkal, majd vödör cipelés. Legalább a cipekedős akadályokon túl estünk. Dunk wall, majd egyensúly. Na ez az akadály, amit ...

Amszterdam - Stadion Sprint

Tervben volt idénre mindenképpen egy Holland utazás, az EB nevezésemet pedig be kellett váltanom egy WEU-s versenyre szeptemberig, így alakult, hogy indultam Amszterdamban a Stadion Sprinten. Nagyon nagy élmény volt kipróbálni ezt a verseny típust, ugyanakkor nem biztos, hogy kizárólag egy stadion verseny miatt ennyit utaznék. A versenyt a Johan Cruijff Arénában rendezték, ami az Ajax focicsapat csarnoka is, egy ilyen stadionba már belépni is libabőrös élmény, versenyezni pedig különösen. Reggel 8 előtt oda értünk, a belépésre még kicsit várni kellett. Ez volt az első versenyem a nyugati régióban, így nekem újdonság volt, hogy nem kellett felelősségit kitöltenünk és BIB számot sem kaptunk előre. A regisztrációnál laptopon firkantottuk alá felelősségit és ott állították össze 2 perc alatt a regisztrációs csomagot, ami egyébként állt egy fejpántból és sárga chipes karszalagból. A chipet ott helyben rendelték a profilunkhoz. Úgy képzeltem, hogy majd az egész pálya a miénk lesz...

Eplény Trifecta Weekend 2019

Két héttel a verseny előtt még önkénteskedésen gondolkoztam, oda már nem volt hely, úgyhogy lett egy super nevezésem. Aztán végülis arra jutottam, hogy nem érezném jól magam a pálya mellett üldögélve miközben a többiek szenvednek, úgyhogy beszereztem egy beast és sprint nevezést is. Nem mondom, hogy biztos voltam mindenben, de egy próbát megért.  Mikor megérkeztünk a fesztiválterületre szombat reggel, egyből egy jó kis emelkedő látványa fogadott a rajtban, amit homokzsákkal a nyakunkban kellett megtenni. A superrel kezdtünk, a homokzsákos emelkedő után jött egy újabb és megint egy új. Age groupba indultam, igyekeztem előre állni, de ez a pozíció az első emelkedő kb. első 10 méteréig tartott. Felfele menetben sajnos nagyon lassú vagyok. (oké, mindenki lassú felfele, de ha azt mondom, hogy akiket lefele simán ott hagyok, felfele simán lehagynak...talán érthetőbb miről beszélek). Az egyik különleges akadály egy kimondottan hosszú sötét alagút volt, amin át kellett szaladni, ráad...

Bakonyrun 4.0

Nekem ez volt az első Bakonyrunom. Kíváncsian vártam már, bemelegítő versenynek szántam Kanizsa előtt. 11 órás futamra szólt a rajtom, így nem kellett olyan korán indulni. Eleinte az időjárás kedvezőnek bizonyult, de sajnos már útközbe letörte némiképp a lelkesedésem, hogy elkezdett csepegni az eső. Általában bejön, hogy nagyon szugerálom az esőt, hogy múljon el és süssön ki a nap. Már majdnem elhittem, hogy ezúttal is működni fog, de sajnos kevésnek bizonyult ez a taktika. Mire odaértünk már egyértelműen esett, és nem volt túl meleg sem. Sebaj, gondoltam futva biztos jó lesz, akkor nem fog annyira érdekelni.  Maradt időnk bőven felmérni a rajtot és a célt. A rajtra már egészen jó hangulatba kerültem, vártam már hogy neki futhassak. A rajtot úgy oldották meg, hogy a start vonaltól kb 1 m-re egy meredek gát falon kellett felkapaszkodni, ami meg is lassította így a rajtolást. Szerencsére ezen hamar túl jutottam, úgyhogy szaladtam is tovább, egy darabig még aszfalton, aztán beve...